A tavaszi és nyári csapatépítés és céges rendezvény során nagyon kedveltek az egész napos, több részből álló programok. Budapesttől kb. 40 km-re kínálunk Önöknek lehetőséget arra, hogy egy egész napos csapatépítő program keretében kipróbálják a résztvevők a canopy-t és a bobot, valamint aktív részesei legyenek egy lovagi olimpiának és az azt követő királyi vacsorának.
Cégünk egyik alkalmazottja, egy Önökkel előre egyeztetett időpontban (reggel 8-9 órai kezdés javasolt) és helyszínen találkozik a csoporttal. Ide érkezik az autóbusz is, amely a Budapesttől kb. 60 km-re található helyszínre szállítja a résztvevőket. A program első részeként a résztvevők svédasztalos reggelit kapnak.
Ezután a a canopy helyszínére visszük a résztevőket. A canopy pálya a fák lombjai közé épített kötélpálya, ahol a résztvevők ún. hegymászó beülőkön haladnak lefelé. A pálya legmagasabb pontja 14m. A program során csodás panoráma tárul a résztvevők szeme elé. A társaságot a létszámtól függően kisebb, 6-8 fős csoportokra osztjuk. Az első csapat két kísérővel elindul az 1.számú oszlophoz, ahol a kísérők a hegymászó beülőkre erősítik a csigákat, melynek segítségével a csoport tagjai egymás után, oszloptól oszlopig leereszkednek a 900 m hosszú, 11 állomásból álló Canopy pályán.
A canopy helyszínéről a bobpályához szállítja a busz a csoport tagjait, ahol első lépésként ebédet, bográcsgulyást, rétest, és fejenként 0,5 liter üdítőt, valamint egy kávét vagy teát szolgálunk fel. Az béd után kezdődik a bobozás, melynek során átlagosan 40 -60 km/h sebesség érhető el a sínpályán futó kocsikkal. A közel 1 km hosszú pálya első részén található egy 240m hosszú felvonó szakasz, ezen vontatják fel a bobozókat a hegytetőre, majd egy 700m hosszú lesikló szakasz következik. A lesiklást 11 szerpentinkanyar teszi még élvezetesebbé. A lesikló szakaszon a kormányzásra nincs gond, a sebesség pedig a bobkocsikban középen található fékkar segítségével szabályozható. A program során a minden egyes résztvevő 5 mentet mehet a bobpályán.
Ezt követően a lovagi torna helyszínére megy a csapat Érkezéskor a résztvevőket tepertős és gombás házi pogácsával, ásványvízzel, üdítővel és fehérborral várjuk. Két csapatra osztjuk a csoportot és a csapatok különböző színű felsőruházatot kapnak, majd kezdődik a lovagi torna. Ennek során elsőként a versenyt irányító lovagok kijelölik a feladatokat, melyek a következők: íjászat, lándzsadobás, célba vágás pallossal, célba dobás csatacsillaggal, falovonfutás a várkapunál, koszorúdobás kardhegyre, várfal megmászása kötél segítségével. A verseny végén, a csapatok pontjainak összeadása után eredményhirdetés következik, a nyertes csapat tagjai emlékérmét és egy korhű oklevelet kapnak. A lovagi torna kb. 1,5-2 óra hosszú.
A program befejezéseként a kora esti órákban kerül sor a királyi lakomára, mely az alábbiakból választható menüsorokon felül tartalmazza a korlátlan fehér- és vörösbor, valamint az üdítők fogyasztását, illetve egy aperitívet (pálinka) és egy kávét vagy teát minden résztvevőnek.
Menü A.
- Tejszínes, tárkonyos őzraguleves hagymás burgonyagombóccal
- Reneszánsz idők bőségtálja (Zsályában abált, libamájjal töltött párolt szarvasfilé, bazsalikomos sült libacomb vörösboros káposztával, rozscipóval,
- Trófeás lovagkehely
Menü B.
- Fácánleves eperlevéllel
- Mátyás király bőségtálja" (házi disznó bordás része sült gombával, császárszalonnával egyben sütve, rozmaringos sült csirkecomb pikáns, hideg szószokkal, lencsepürével)
- Aranyozott kelt tészta gombócok habos boros öntettel
Menü C. (vegetáriánus)
- Spárgakrémleves tölttöt táskával
- Gombával és káposztával töltött házilepények, sajtos rúd, bundázott karfiol, rizs, sajttal sült burgonya, kerti zöldségek)
- A csoport által kiválasztott desszert
A vacsorát követően indulás vissza Budapestre.
Ez a program 20 fő feletti létszám esetén javasolt.
Ár: 23.500 Ft/fő
Az ár az alábbbiakat tartalmazza:
- szállítás (egész napos buszbérlés)
- kísérő
- canopy
- bobbozás (5 lecsúszás)
- résztvevők lovagi tornája
- svédasztalos reggeli
- ebéd (bográcsgulyás, rétes. 0,5 liter üdítő/fő, kávé vagy tea)
- vacsora (királyi lakoma a fentiek szerin, korlátlan bor, sör és üdítőitalfogyasztással)
|